Fire Blade 2017 – Képes Beszámoló

  • Fire Blade 2017 – Képes Beszámoló

    Fire Blade 2017 – Képes Beszámoló

    Látványos bemutatóval ért véget a Fire Blade 2017 hadgyakorlat, amely az idei évben Magyarországon került megrendezésre öt nemzet részvételével. Cikkünkben fotós riport keretében mutatjuk be a hét eseményeit…


    A Fire Blade többnemzeti helikopteres gyakorlat május 1 és 11 között került megrendezésre hazánkban osztrák, német, szlovén, belga, és természetesen hazai részvétellel. A résztvevő állomány elsősorban az MH Pápa Bázisrepülőtérre települt, azonban gyakran volt hangos a  Dunántúl felett az ég a Kecskemétről érkező Gripenek miatt (is). Az elmúlt két hét alatt az 5 nemzet összesen 300 repült órával  gazdagodott, amely során több mint 40,000 lőszert lőttek el a kijelölt lőtereken. Oldalunk jelen volt a hétfőn Öskü közelében megtartott harcászati, és a csütörtökön megtartott záró gyakorlaton.

    A hét elején a Hajmáskéri lőtér “0 pontján” lehettek részesei a sajtó munkatársai egy túszejtő akciónak, amely során egy ellenséges ország/haderő vezetőjét kellett fogságba ejteniük a helikopteres alakulatoknak. A szóhasználat nem véletlen, ugyanis valóban az események közepébe csöppenhettünk bele, az események körülöttünk zajlottak, azokat nem egy számunkra elkerített területről kellett figyelnünk.

    Az első kellemes meglepetés a nemrégiben a Légimentőktől átvett, és azóta új ruhát kapott “Mókus” érkezése volt – itt éppen futár feladatokat látott el.

    A feladatok végrehajtását az osztrákok Black Hawk helikopteréről koordinálták

    Az osztrák és magyar katonák nyugati szomszédunk Bell 212-esein érkeztek

    A légtér biztosítását a Kecskemétről felszálló Gripen géppár végezte

    Időközben megjelent egy ellenséges T-72 is, amely tűz alatt tartotta a helikoptereket

    Az ex-Finn Mi-8-as hozta az egészségügyieket

     

    Csütörtökön az újdörögdi romváros egyik épületének tetejéről figyelhettük, ahogy a helikopterek, és az általuk kirakott különleges műveleti erők elfoglalják és biztosítják az épületeket, majd elhagyják a műveleti területet. A légteret ezúttal is a kecskemétiek egyik Gripenje biztosította. A hadművelet után minden típusú forgószárnyasból 1-1 példányt statikus kiállításon is meg lehetett tekinteni.

    Ez úton is köszönet illeti a Honvédelmi Minisztérium munkatársait a gyakorlat során nyújtott kíváló lehetőségekért!

    Comments

    comments

    Terjék Tamás

    Comments are closed.

Share This