Kecskeméti Repülőnap 2013 – Forróság és Szuhojparádé

Már kicsivel több, mint fél éve, hogy tanúi lehettünk a két év kihagyás után megrendezett 2013. évi Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutatónak. Oldalunk egy hosszú, taglalt, fotókkal, és olvasói véleményekkel is tarkított beszámolóval emlékszik vissza 2013 legforróbb repülőnapjára…

Ha repülőnap, Magyarország kapcsán egyértelmű, hogy mindenkinek Kecskemét jut az eszébe. Az immár több mint tizennégy éves múltra visszatekintő légiparádé az elmúlt évtizedben méltó rangot és elismerést vívott ki magának Európa és Világszerte. Kecskeméten 2013-ban kilencedik alkalommal rendeztek repülőnapot, ha pedig országos szinten nézzük a tavalyi volt a tizenegyedik nemzetközi repülőnap Magyarországon.

„Kiváló szervezés,remek programok,szuper hétvége!Kit érdekelt a forróság? Engem nem!” – E.Norbert

1

A 2013-as airshow időpontját a honvédelmi vezetés az előző évben tűzte ki, 2013 Augusztus 3-ára illetve 4-ére. Az első hírekre az év végéig kellett várnunk, amikor is a repülőnap szervezőbizottsága bejelentette, hogy az Orosz Légierő is meghívták hivatalosan Su-27 bemutató csapatával a rendezvényre. A hír, amelyre eleinte sokan szkeptikusan tekintettek és egészen addig így voltak vele egészen Július 31-ig, amikor is az Orosz Vitézek megérkeztek Kecskemétre, és kubinkai bázisukról felszállva póttartályok nélkül átrepültek Magyarországra. Leszállásuk előtt – majd 3 órás késés okán – programjukat is elgyakorolták. Ezt a kerítéseken kívül és belül is több százan nézték izgatottan, a történelmi pillanatra rengetegen vártak az országban.

2

A repülőnap hétvégéje enyhén szólva is forróra sikeredett. Mindkét napi időjárásra a sivatagi kánikula volt jellemző, a reptér betonjai erre plusz „élményt” adtak alulról is. Ez és a gyorsan kifogyó vízkészlet pedig sok munkát adott a hétvégén egyébként nagyszerű munkát végző Országos Mentőszolgálat munkatársainak. A száraz időjárás pedig hatalmas fejetlenséget eredményezett a parkolókban, ahol katasztrófafilmbe illő jelenetként keveredtek el a látogatók autójukhoz. Sajnos a város északi végébe egyetlen parkolót létesítettek ahol a legtöbb gond volt, ezért a rendezvény a szervezés előtt és után kapott sok hideget és meleget egyaránt. Tény az, hogy egy ilyen volumenű rendezvény szervezésnél, nem lehet teljesen tökéletesre vinni mindent, problémák mindig akadnak, de összességében ismét színvonalas repülőnapnak lehettek tanúi a látogatók Kecskeméten. A hibákat el kell ismerni, azokból tanulni kell mindig. Az előző években méltán kiharcolt hívnév és az Orosz Vitézek szereplésének hatására rengeteg külföldi érdeklődő látogatott el Magyarországra a forró augusztusi héten.

3

A 2013-as kecskeméti repülőnap főképp a kötelékekről szólt. Az előző években megszokott széles és gazdag jet felhozatal a tavalyi rendezvényen kicsit gyengébbre sikerült, a 2013-as évet főleg a keleti blokk vívmányai pótolták az olyan gépek hiányosságait, mint például az F/A-18 Hornet, a Rafale, vagy a Typhoon. Kötelékek terén azonban jól teljesített a repülőnap, hiszen a fellépő hét bemutató csapatból hármat még soha nem láthattunk Magyarországon…

„Olyan nincs, hogy mindig mindenkinek tökéletesen megfeleljen minden. Nem lehet kiszolgálni 120 – 140 ezer igényét kifogástalanul! Az viszont biztos, hogy ismét nagyot durrant a rendezvény! Nekem is hiányoztak a MIG-29-ek és az F-18-as bemutatók, jó lett volna látni újra a Mirage 2000-est is!De nem lehet mindig minden tökéletes! Örülök, hogy újra volt rep. nap 3 év kihagyás után és remélem lesz még benne részünk!” – H.Károly

A dinamikus program a délelőtti órákban kezdődött el, ahol főképp a civil szféra résztvevői mutathatták meg tudásukat. Itt láthattuk a szintén első alkalommal Magyarországon szereplő lengyel MiG-15UTI Sb-Lim2-es civil lajstromú repülőgépet is, melyet a lengyel Polskie Orly Alapítvány tett repülőképessé egyedülállóan Európában.

4

A Magyar Légierő bemutatta teljes repülőképes technikáját, melyből a Gripenek kapták a legnagyobb szerepet. Egy dinamikus bemutató során 6 db is a levegőbe emelkedett. Sajnos a forgószárnyas szekciót hazánkban egyetlen egy darab Mi-17-es helikopter képviselte. Gripen pilótáktól a levegő-levegő és levegő-föld harc imitációkon kívül színvonalas, kölcsön kapott smokewinderrel tarkított szóló bemutatót is láthattunk szombaton Varga „Vargasz” Szabolcs őrnagytól, vasárnap pedig Langó Viktor századostól. Két bemutató pilótánk a tavalyi évben sokat tett a repülőnap sikeréért, hiszen Európa szerte repülték le a Kecskeméten is látott bemutatót, viszonzásul a kb. 20 országból érkező résztvevőkért, repülőgépekért. A légierő bemutatójából természetesen nem maradhatott ki a pápai nehéz szállító ezred, a HAW C-17 Globemaster III szállítógépe sem, amely a délutáni program képesség bemutatójában kapott helyet. A gépek bár Magyar ék jelzéssel vannak ellátva, azokat többnyire NATO országok katonái üzemelik. A földön szélesebb típusválasztékkal megjelenő légierőt a statikus bemutatón az egykor használatban lévő repülőgépek, helikopterek is képviselték, így sokak nagy örömére a földön még láthatták magyar felségjellel a légierő egykori büszkeségét a MiG-29 Fulcrumot is. A statikus soron azonban csak egy Fulcrum szerepelt, a többi a hátsó úgynevezett „Jurassic Parkban” foglalt helyet messze a közönségtől.

5

Sokak kedvence a Fulcrum azonban a tavalyi repülőnapon egy ország jóvoltából sem mutatkozott be dinamikus bemutatóval. A Szlovák Légierő egy felújított MiG-29UBS-sel képviseltette magát a statikus soron, amely a rendezvény egyik témáját adó „Mini Tiger Meet” keretei közt került be egy hangárba. Északi szomszédunknál is probléma időnként a gépek levegőben tartása, dinamikus bemutatóját a Szlovák Légierő nem engedte, főleg gazdasági okokból. A tigristalálkozóra érkezett a belgák két F-16-osa, és az osztrákok Saab-105-öse, a csehek Mi-35-öse is, de jöttek volna a német tigrisek is Tornadoval, ám ők a pénteki napon nem érkeztek meg. A földön a legnagyobb érdeklődést a magyar 29-es mellett az Ukrán Légierő Su-27-ese érdemelte ki, illetve a bolgár Su-25-ös. A bolgár pilóták közvetlensége sokak számára egyedi élményt jelentett, hiszen közelről, vagy éppen belülről vehették szemügyre az orosz technika egyik legerősebb csatarepülőgépét. Az ukrán Flankerek közül egy két üléses gép, a 69-es oldalszámú UB érkezett Kecskemétre, amely egyébként az egész 2013-as évben képviselte az Ukrán Légierőt. Északi szomszédjaink ugyanis három országban repülhettek lélegzetelállító dinamikus bemutatót, de sajnos Kecskeméten ezt nem tehették meg. Felmerülhet a kérdés a miértre, de nekünk laikusoknak nincsen akkora rálátásunk bizonyos dolgokra.

6

A 2013-as repülőnap vadászgépes vagy fast jet blokkjába leginkább öt típust sorolhattunk. Nem lehet repülőnap F-16-os nélkül, egyesek szerint az F-16-os repülőnapokon olyan, mint a Forma 1-ben a Ferrari, egyszóval hiánya feltűnne. Az amerikai típust a tavalyi repülőnapon a Belga és a Holland Légierő képviselte a dinamikus programban egy-egy díszfestett géppel. A program során első ízben repültek magyar repülőnapon a Lengyel Légierő Su-22M4 Fitter vadászbombázói. A megbecsült technika büszkén képviselte gyártója nevét, a változtatható szárnynyilazású típusból három is érkezett Kecskemétre. Nálunk 1997 óta nem repülnek a típussal, de Lengyelország még 1-2 évig üzemeltetni fogja, viszont már ott is csengetik a vészharangot. A szombati napon a megszokott pár-bemutatót, vasárnap pedig feltehetően technikai probléma megléte miatt szóló bemutatót láthatott a nagyérdemű lengyel barátaink Fitter pilótáitól. Szintén a keleti-blokkot erősítette a Román Légierő is, akik egy kétüléses MiG-21UM LanceR B-vel látogattak a Hírös Városba. A mozgékony dinamikus bemutató sokakban keltett nosztalgia érzetet. A LanceR program eredményeként Izrael közreműködésével felújított MiG-21-esek 4-ik generációs technikával, ritka látványnak számítanak Európa repülőnapjain, és leváltásuk is napirendre került. A negyedik generáció „legújabb” vívmányát a magyar és a cseh Jas-39 Gripen képviselte. A C típusú vadász verzióból mindkét ország gépe tartott dinamikus bemutatót, utóbbi második alkalommal Kecskeméten (2007-ben repült először cseh Gripen magyar repülőnapon..)

7

A helikopteres bemutatókat a tavalyi repülőnapon a Cseh Légierő, a Belga Légierő, az olasz Agusta képviselte. Első a Magyar Légierőből már kivont Mi-24-es típus modernizált változatát, a Mi-35-öst hozta Kecskemétre, egy kicsit pótolva a magyar szarvastehén hiányát…

8

Nagyvasakból sem volt hiány idén Kecskeméten. Ahogy az később kiderült, amerikaiaktól várt B-1B Lancer távolmaradása ugyan fájó űrt hagyott, ahogy az USAF teljes flottájának távolmaradása is, azonban így is volt látványosság bőven. Sokak panaszára azonban a reptér egyik legtávolabbi zónájában elhelyezett szállítógépes statikus sor szinte megközelíthetetlen volt. Itt, a nézőktől távol kapott helyet a román, bolgár C-27-es Spartan, a lengyel és cseh CASA C-295-ös, az orosz Il-76-os, az ukrán An-26-os, illetve a NATO Air Component E-3A AWACS felderítőgépe is. Napjaink legmodernebb szállítógépei közül az Olasz Légierő RSS teszt századától érkező C-27-ese dinamikus bemutatót is tartott, elképesztő manőverező képességét bemutatva. Nem minden nap látni orsót, bukfencet vagy késrepülést szállítógéptől, de ezt a magyar nézők kiadós tapssal ismerték el az olasz pilóták számára.

„Jó volt, bár hiányoltam én is egy két dolgot. De ami kicsit bosszantott hogy a NATO AWACS et nem lehetett megnézni!!” – T.Dániel

9

Magyarország civil repülését ki képviselhette volna jobban, mit Besenyei Péter? A forróság és a majdnem forrásponton lévő olaj, és a magasságkorlátozás ellenére világbajnok pilótánk ismét megmutatta, hogy miért a világ egyik legjobb pilótája. Péter bemutatója után még egy gyors interjút is adott a VIP építményben helyet foglaló kommentátornak, Gundel Takács Gábornak. Besenyei Pétert a programban egy szintén rendkívül eredményes pilóta, Nádas Tamás követte. A rendezvény első napjától távol maradt a magyar műrepülés második legnagyobb neve, Veres Zoltán, csak a vasárnapi programban vett részt a repülőnapon.

10

A kötelékek szerelmesei viszont nem csalódhattak. A már fentebb is említett Orosz Vitézeken kívül Kecskemétre érkezett a lett Baltic Bees, az olasz Frecce Tricolori, a török Turkish Stars, a spanyol Patrulla Águila, a horvát Krila Oluje, illetve egy olasz és egy román civil kötelék is.

11

„A bemutató lelke számomra az Orosz vitézek voltak! Ilyen óriási gépekkel, ennyire precízen repülni!” – P.Mátyás

A Vitézek a szombati napon a késő délutáni, vasárnap pedig a kora délutáni órákban emelkedtek a levegőbe. Bemutatójukra a méltóságteljes, lassú és pontos fordulók voltak jellemzők, de több extrém szemberepüléssel és manőverrel tarkították majd fél órás programjukat. A kötelék igen ritka vendég Európa repülőnapjain, így nem csoda hogy sokan miattuk érkeztek a rendezvényre. Az összesen tíz darab AL-31-es hajtómű, a hatalmas sárkányszerkezetű Su-27-esek együttesen hozták meg a lehengerlő hatást, amely mind hangban, mind látványban hagyott mély nyomot sokakban. A sokak szerint lassú és unalmas repülés azonban a kulisszák mögött sokkal többet jelentett, mint azt látni lehetett. A gépek le lettek tiltva bizonyos manőverekről, még a 6G-s terhelést sem léphették igazán túl, mivel a gépek kora majd meghaladja a 20 évet. A kötelék gépeinek cseréje is napirenden van, a váltótípus az új Su-35S, és Su-30SZM lesz a következő években.

12

Nehéz egy szöveges beszámoló során mindenről beszámolni egy repülőnap kapcsán. Magyarország egyik legjobb tömegrendezvénye a tavalyi évben több majd 100.000 látogatót vonzott a forró időjárás ellenére is, a jövőkép azonban egyelőre még átláthatatlan. A Magyar Honvédelmi Tárca Sajtóügyeletesének, az Airshowinfo.hu-nak adott tájékoztatása szerint az idei évben biztos nem, elképzelhetően jövőre, de legkésőbb két év múlva – 2016-ban – számíthatunk honvédségi szervezésű repülőnapra Magyarországon. Egyelőre reménykedni tudunk abban, hogy ismét visszatér a korábban is megszokott két évenkénti rendezési forma, és hogy jövő augusztusban ismét a helyszínről jelentkezve számolgatunk be a következő Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóról.

13

Select your Area / Válassz területet

[show-map id=”1″]

Select your country’s local site / Válassz meglévő helyi weboldalaink közül