Habár a cím ebben a formában nem egészen helytálló, már az előző év tavaszán lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a Magyar Honvédség hamarosan több darab, az Airbus legkisebb A320-as típuscsaládba tartozó gépet tervez használtan beszerezni, azonban egészen 2017 teléig semmilyen konkrétum nem került kinyilatkoztatásra. Bár a nem hivatalos információk alapján tudható volt, hogy a leendő gépek a nemrégiben csődbement Air Berlin flottájából kerülnek ki, a leplet végül egy cseh szpotter december 16-án Ostravában készült képe rántotta le, amikor is a korábban D-ABGS lajstromjelet viselő repülőgépet a Rómában történő átfestést követően immáron 9H-AGN lajstrommal, és a katonai gépekre jellemző low-visibility festéssel Csehországba repülték, hogy sor kerüljön a gép belsejének átalakítására is. Habár innentől kezdve már számítani lehetett a gépek átrepülésére, a titkolódzás így is példaértékűre sikeredett, hiszen egészen az érkezés napjáig nem lehetett a tervezett időpontokat biztosan tudni. Sajnos rajtam kívül álló okok miatt a hét közepén végül nem lehettem ott Kecskeméten az első leszállásoknál, azonban pénteken lehetőség nyílt a gépek átadását a bázison belülről megtekintenünk.

Sajnos a szerdai verőfényes napsütésnek már nyoma sem volt, de azért a hatalmas függőleges vezérsíkokat így is messziről ki lehetett szúrni a 445-ös elkerülőről. A Kilo apronon felsorakozott a Magyar Honvédség összes, jelenleg hadrendben lévő típusa, a közeli fedezékek mögött eldugva pedig néhány darab MiG-29-es árválkodik tovább.

A beszédekre az egyik közeli hangárban került sor, a vendégek érkeztéig kíváló lehetőség nyílt a hangár átellenében kiállított 40-es oldalszámú Gripen körbefotózására. A nap folyamán még jó szolgálatot tett a csütörtökön sebtében beszerzett ultranagy látószögű optika.

Számomra első alkalommal nyílt lehetőség a GBU-12 típusú gyakorló bombák fotózására, az AGM-65 még ha csak kis darabszámban, de régóta rendelkezésre áll. A 40-es oldalszámú gépre a 2016-os NATO Tiger Meet-en való részvétel alkalmából került fel a speciális festés, a vezérsíkon található kis ® jel azonban csak most tűnt fel.

A gép orrán található apró szimbólumok korábbi incidensekre utalnak – a 40-es oldalszámú Gripen futóműve valamikor 2014 folyamán szenvedte meg egy őzzel való találkozást, ugyanez a gép pedig egy évvel később egy svédországi éleslövészetről hazafelé tartva volt kénytelen Kassán kényszerleszállni.

A sajtótájékoztatót Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter kezdte. Mint elmondta, a Magyar Honvédség légi csapatszállítási feladatainak ellátásához beszerzett két darab A319 típusú repülőgép optimális, és költséghatékony megoldást tud nyújtani a felmerülő igényekre. A gépek a polgári berendezések mellett hamarosan speciális katonai navigációs, és önvédelmi rendszereket is kapnak.

A gépek a későbbiekben alkalmasak lesznek egészségügyi szállító feladatok ellátására is.

Előttem az utódom – az An-26-os típusú szállító repülőgépek üzemideje 2020-ban lejár, azonban kérdéses, hogy a többes szám mennyire indokolt – az elmúlt 1,5 év során csak a már korábban egyszer kivont, de azóta ismét nagyjavításon átesett 406-os oldalszámú gépet lehet repülni látni.

604, azaz ex 9H-AGM és D-ABGM. A gép oldalszámát minden bizonnyal a 3604-es gyári számból kapta. Kevés lehetőség nyílt „tiszta” képek készítésére a közeli elhelyezés, és a nagyszámú megjelent vendég miatt. A gépnek mindenesetre jól áll a szürke, remélhetőleg gyakran látjuk majd őket az égen.  

A gép orrára felkerült a szállítórepülő század emblémája.

A gép szerencsére CFM-56 hajtóművel van felszerelve, ellentétben például a Wizz Air gépeivel. Ezt a hozzáértők üzembiztosabbnak, és könnyebben karbantarthatónak mondják, és persze erősebb is a V2500-nál.

A fedélzeten 12 VIP/Business, és 114 „economy” ülés található, így összességében 126 utas elszállítására alkalmas.

A tervek szerint az utastér végében lesz felszerelhető a MEDEVAC modul.

Sok meglepetés nincs,ez bizony az A320 típuscsalád pilótafülkéje. A speciális katonai berendezések beépítésére később kerül majd sor.

A kilátás sem utolsó a jobb 1-ből…

Az interneten fellelhető képek tanulsága alapján a 407-es „Ancsa” utoljára 2016-ban volt aktív.

Rendben, ez egy kicsit csalás, de nem lehetett ellenállni a fekete fellegeknek. 605, ex- 9H-AGN és D-ABGS. Gyári száma 3865, de feltehetően a következetesség kedvéért kapta a 605-ös oldalszámot.

A gép elé tolt lépcsőről sem utolsó a kilátás. A 101-es oldalszámú AS-350-es 2016 folyamán került a légimentőktől a Honvédség állományába, a 705-ös Mi-17-es pedig tavaly nyáron érkezett haza a nagyjavításból.

Szólj Hozzá