Képességbemutató a Repülőbázison

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)
A Bizalom-és Biztonságerősítő Intézkedések 2011. évi Bécsi Dokumentum előírásai alapján került megrendezésre a dokumentum végrehajtásában résztvevő államok képviselőinek részvételével a Magyar Honvédség és az MH-59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis bemutatója.

 

A bemutatón az említett 27 tagállam képviselete mellett – amelyek között képviselők érkeztek többek közt Szerbiából, Macedóniából, Törökországból stb.… - a helyi sajtó képviselőit is vendégül látták a repülőbázison a bemutatók ideje alatt. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevő képviselők tájékoztatást kapjanak arról, melyek az adott katonai szervezet rendeltetései és feladatai, megismerjék a bázis szervezeti felépítését illetve bemutatók keretében megtekinthessék a katonai szervezet főbb harci-technikai eszközeit és képességeit.


A sajtó nyilvános bemutató alatt elsőként a Magyar Légierő nemrégiben, a Zaragozában megrendezett Tiger Meet hadgyakorlat alkalmából különleges festést kapott 40-es oldalszámú Jas-39C Gripen negyedik generációs repülőgépe tartott néhány perces dinamikus bemutatót. A repülés során a pilóta látványos szűk vízszintes fordulókkal, gyors és lassú manőverekkel mutatta be a Gripen kiváló manőverező képességét.


Az esemény második bemutató helyszínéül a Lima állóhely szolgált a 12-es pályavég mellett, ahol a Honvédség bemutatta a RENEGADE műveleti rendszer hatékonyságát. A RENEGADE műveleti rendszer kiépítése a NATO válasza volt a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásra. A rendszer meghatározza azokat a feladatokat, amellyel a hasonló esetek elkerülhetők, hatásaik csökkenthetők, hogy a terrorista céllal eltérített, fegyverként használni szándékozott repülőgépekkel szemben milyen ellentevékenységek biztosításai szükségesek.


Az esemény során a fegyverként használt, földre kényszerített repülőgép az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, szállítórepülő-századának An–26-os gépe volt, amelyet a Puma Század két Jas-39C Gripenje kényszerített a földre, ahol az erre kiképzett személyzet a gyakorlat során őrizetbe vette a repülőgép személyzetét és az eltérítőket.

Megjelent: 7650 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. július 01., péntek 20:19

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.