2021-ben lesz ismét Repülőnap Kecskeméten

Már korábban felmerült, hogy hamarosan újra repülőnapot tartanak a kecskeméti repülőbázison. Az akkori hírek, a bázison folyó munkálatok miatt leghamarabb 2020-2021-re tették a rendezvény visszatértét. Az idei évben többszöri kérdésre sem került megerősítésre a Honvédelmi Minisztérium által a tény, hogy 2020-ban várható-e nemzetközi repülőnap Magyarországon, így szinte biztosra vehető volt a tény – többek közt abból kifolyólag is, hogy egy repülőnap megszervezése általánosságban legalább egy évet vesz igénybe -, hogy leghamarabb csak 2021-ben szervezhetik meg az eseményt.

2020 január 30-án Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentette, a Kecskemét város polgármesterével kötött megállapodás részeként készülnek a Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató újbóli megszervezésére a 2021-es évben. Ahogyan azt a kecskemetilapok.hu is megírta:

Az egyebek mellett a – jelenleg is korszerűsítés, bővítés alatt álló – kecskeméti repülőtér közös, civil és katonai használatáról szóló dokumentumot csütörtökön Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban írta alá Benkő Tibor és Szemereyné Pataki Klaudia.

Benkő Tibor azt is bejelentette: miután a szerdai kormányülésen is megkapta a támogatást, úgy készülnek, hogy 2021-ben ismét nemzetközi repülőnapot tartanak Kecskeméten. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség pilótái Kecskeméten nemcsak a város, hanem Magyarország, sőt a balti államok, Szlovénia légterének biztonságát is garantálják.

 

Kecskemét legutóbb 2013 augusztusában (augusztus 3-4) adott otthont nemzetközi repülőnapnak, amelyen akkor többek közt az Orosz Vitézek is részt vettek. A jövő évre tervezett repülőnapról még egyelőre nem áll rendelkezésre bővebb információ, valószínűleg a nyár folyamán tudunk meg részleteket.

Select your Area / Válassz területet

[show-map id=”1″]

Select your country’s local site / Válassz meglévő helyi weboldalaink közül