2018 március 10-én „… hogy mások is túlélhessék! A magyar légimentés története és a Debreceni Légimentőbázis élete” címmel nyílik fotókiállítás a Debrecen Ifjúsági Házban, a Magyarországi Légimentésért Alapítvány és az Ifjusági Ház társszervezésében.
A Magyarországi Légimentésért Alapítvány kuratóriuma elhatározta, hogy a légimentők munkáját bemutatja és megismerteti a civil lakossággal, egy fotókiállítás keretein belül. A debreceni rendezvényt megelőzően a Magyarországi Légimentés (1958-2015) történetéből fotókiállítás nyílt a Miskolci Megyeháza épületében, melynek fővédnöke Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke volt. A tárlat képei most kiegészülnek a Debreceni Légimentő bázis életének képeivel. A kiállítás a magyarországi Légimentés történetét-, valamint ezen belül a Légimentő bázisokon, a mentésben dolgozók – munkában töltött – életét mutatja be.
A rendezvény szervezői kiemelték:
Nem szeretnénk ha ez a rendezvény csak egy egyszeri esemény lenne. Terveink szerint Magyarország további légimentő bázisait is bemutatjuk, ahol az adott bázis életének képeivel is kiegészül a kiállításunk.
A programok szerint a fotókiállítás megnyitójára Debrecen Ifjúsági Ház Galéria21 termében (Simonffy utca 21.) 2018. március 10-én (szombat) 11 órai kezdettel kerül sor, amelyet 2018 április 6-ig látogathatnak. A kiállítás megnyitó rendezvényén, 11:30 és 13:30 között véradásra is lesz lehetőség az érdeklődől számára.
Az Ifjúsági Ház társszervező, akik önzetlen segítsége nélkül rendezvényünk nem lehetne ilyen színvonalas. Rendezvényünkön megjelenteket köszönti és a rendezvény moderátora is: Halász D. János ügyvezető. Közreműködő Zenészek neve: Farkas Erna. Halász Dániel. Hodosi Máté.
Amennyiben támogatni szeretné a Magyarországi Légimentésért Alapítvány munkáját, és ezzel együtt a Magyar Légimentőket, az alábbi támogatási lehetőségek és elérhetőségek adottak:
Magyarországi Légimentésért Alapítvány
3529 Miskolc Perczel Mór u. 42
www.legimentesert.eu
legimentesert[kukac]gmail.com
https://www.facebook.com/legimentesert2015
Adószám: 18655973-1-05
Számlaszám: 54600140-14009291 (Korona Takarék)
Az eseményről folyamatos tájékoztatás az alábbi linken érhető el,: https://www.facebook.com/events/170721140375908/