Nemzetközi Repülőnapok 2019-ben – A Környező Országok Repülőnapjai

Néhány nap múlva véget ér a 2018-as év, de a repülőnap szezon már hónapokkal korábban befejeződött Európában. A repülés szerelmeseiben már talán felmerült a kérdés, hogy vajon mit tartogathat a következő év itthon és a környező országokban. Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a Honvédelmi Minisztérium nem tervez nemzetközi repülőnapot 2019-ben, ez a következő évben abból a szempontból érthető, hogy a kecskeméti MH-59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison átépítési munkálatok kezdődnek, a Puma Század pedig Pápára költözik.

Ahogyan viszont az a korábbi tájékoztatóban is megjelent, a jövőben tervben van, hogy újra élet a repülőnap hagyománya, de addig is, ha nagy nemzetközi repülőnapokra szeretnénk ellátogatni elérhető távolságban, akkor a következő évben is a környező országok rendezvényeiben kell gondolkodnunk. Milyen repülőnapok várhatóak 2019-ben? Mit lehet várni ezektől? Sorba vesszük a környező országok nagy volumenű rendezvényeit cikkünkben. A lista még koránt sem végleges, hiszen még több repülőnap időpontja nem ismert.

A rendezvények Budapest központból kiindulva, távolság szerint lettek rendezve, a legrövidebb autós útvonal szerint:

1. Slovak International Air Fest – SIAF 2019 (168 km)

2019-ben augusztus utolsó hétvégéjén kerül sor a SIAF-ra. A 2011 óta évente visszatérő repülőnapot jövőre Augusztus 24-én és 25-én rendezik meg a megszokott helyszínen a Zólyom mellett található Sliač (Szilács) nemzetközi, közös katonai felhasználású repülőterén. Az idei évben, főleg az előző évhez képest nagyon gyengére sikeredett programra, a következő évben jobb kilátásaink vannak, hiszen idén egy már előre fixált időponton kellett utólagosan változtatni a szervezőknek, egy héttel későbbre téve az eseményt a Lengyelországban megrendezett Radom International Airshow miatt. A 2019-es SIAF ismét kiemelt témát kap majd, amely nem lesz más mint Milan Rastislav Štefánik halálának századik évfordulója. Štefánik politikus, diplomata és csillagász, a szlovák történelem jelentős alakja, aki Csehszlovákia egyik alapítójának tekinthető. Mivel még nem kezdődött meg a következő szezonra való felkészülés, a bemutató csapatok és légierők nem rendelkeznek naptárakkal, a résztvevőkről még nincs pontos információ, de a szlovák F-16 szerződés aláírása miatt a következő évek számíthatnak az utolsó alkalomnak a helyi század MiG-29-eseinek megtekintésére. A repülőnapra való belépés jegy vásárlás ellenében tehető meg, az előző években ez 10-12€ között alakult egy felnőtt látogató számára, de következő évi árakról egyelőre még nincs információ.

2. NATO Days Ostrava 2019 (373 – 400 km)

Közép Európa egyik legjelentősebbnek számító repülőnapja 2019-ben Szeptember 21-én és 22-én kerül megrendezésre. A minden évben színvonalas NATO Days-el jövőre is a Görögországban található Tanagra Légibázison megrendezett Athens Flying Week ütközik majd, ahogy 2016-ban is. Abban az évben ez azonban nem okozz problémát abban, hogy az év talán legjobb repülőprogramja legyen köthető az ostravai rendezvényhez. A repülőnap egyedülálló Európában, hiszen NATO napok révén, nem csak a légierők bemutatására, hanem földi harcjárművek bemutatására is fókuszál, így a harcjárművek szerelmesei számtalan különleges földi dinamikus bemutatót is láthat. A rendezvényre a belépés minden évben ingyenes, csupán a parkolás miatt érdemes magunknál tartani a helyi valutából.

3. AirPower 2019 Zeltweg (400 km)

Európa legnépszerűbb repülőnapjai között szerepel nyugati szomszédunk Ausztria repülőnapja, az osztrák haderő és a Red Bull közös szervezéséből létrejött AirPower nevű rendezvény. A következő AirPowerre 2019 Szeptember 6-án és 7-én kerül sor. A korábbi évek hagyománya szerint, a repülőnap első napja pénteken lesz. A legutóbb 2016-ban megszervezett AirPower minden évben nagyjából 300 ezer látogatót vonzz két nap alatt. A jövő évi repülőnapra 29 országból hívtak meg résztvevőket, de az előző évekből kiindulva is egy igazán színvonalas programra számíthatunk A kiváló szervezésű esemény időpontját a legutóbbi alkalommal változtatták a hagyományos júniusról szeptemberre, a kiszámíthatatlan június végi időjárásra hivatkozva, a 2016-os tapasztalatok alapján nagy sikerrel. Az Alpok csodálatos vonulatai között található Zeltweg légibázisa Stájerország (németül Steiermark) tartomány egyik legfőbb turisztikai célpontjának is számít, hiszen a bázis mellett nem messze fekszik a Forma 1 -es nagydíjaknak is helyt adó Red Bull Ring is. Az AirPower híres színes programjairól, hiszen a repülés szinte minden válfaja képviselteti magát, a merevszárnyú vadász, oldtimer és szállító repülőgépektől a forgószárnyas modern és oldtimer helikoptereken át a legnépszerűbb európai (és esetenként ázsiai) bemutató csapatokig. A belépés ingyenes, a NATO Days-hez hasonlóan, a kijelölt parkolók parkolási díját kérik csak el a gépjárművel kilátogató nagyérdeműtől.

4. Pardubice Airshow 2019 (464 km)

Európa egyik legnagyobb oldtimer show-ja, a minden évben rendszeresen visszatérő cseh Aviatická Pouť – Pardubice Aviation Fair 2019 június első hétvégéjén, és első két napján, Június 1-2-án kerül megrendezésre. A repülőnap minden évben számos különleges oldtimer típust vonultat fel, amely kiegészül a Cseh Légierő bemutatóival is.

A cikkben szereplő események a jelenlegi bejelentések alapján lettek összegyűjtve. A következő év ennél természetesen sokkal több eseményt tartogat majd, mivel számíthatunk kisebb-nagyobb repülőnapokra Horvátországban, Romániában és Szlovéniában is. Magyar nyelvű oldalunkon a 2019-es évben tervezzük megnyitni  a környék nagy érdeklődést kiváltó eseményeiről szóló részlegünket is, amelyen minden információ megtalálható lesz, résztvevőktől, programoktól a fontos és általános információkig.

 

Kérjük Támogassa Munkánkat!

Kérjük támogassa a 11 éve és jelenleg is non-profit alapokon Airshowinfo.hu szerkesztőségét, hogy a következő évben is folytatni tudjuk munkánkat, tovább fejlődhessünk és, hogy a következő években több és több tartalommal szolgálhassunk! Kérjük használja az alábbi gyors-támogatói űrlapot, vagy további információért látogasson el az alábbi oldalra: TÁMOGATÓI OLDAL 

[give_form id=”2187″ show_title=”false” show_goal=”false” show_content=”none” display_style=”onpage”]

Select your Area / Válassz területet

[show-map id=”1″]

Select your country’s local site / Válassz meglévő helyi weboldalaink közül