Ismét Vízi Légiparádé Szolnokon 2019 Augusztus 20-án

A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit kft. szervezésében a Tisza-partján fekvő városban a Szent István napi ünnepi programok egyik attrakciója a főleg katonai helikopterekkel repült légiparádé. Az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázis jelenléte miatt nagy hagyománya van a folyó belvárosi szakasza feletti légi bemutatóknak ezen a napon, minden évben szinte az összes rendelkezésre álló repülőeszközüket felvonultatják a bemutatón.

A hagyományos Vízi Légiparádét az idei évben is 2019. augusztus 20-án 17:30-tól Szolnokon, a Tisza belvárosi szakaszának két partjáról tekinthetik meg az érdeklődők.

Idén két nagy katonai alakulat szórakoztatja a Tisza-partra kilátogatókat, a Helikopter Bázis pilótái egyéni dinamikus bemutatókkal készülnek. Újdonságként jelenik meg a nagyjavított Mi-24-es helikopter és egy kiképző repülőgépekből álló kötelék is. Természetesen nem marad el az ejtőernyős blokk sem a zászlókkal és célra történő érkezéssel!

Érdekesség, hogy legutóbb 2012-ben volt lehetősége az eseményre kilátogatóknak arra, hogy megcsodálják a Magyar Honvédség Mi-24-esének látványos egyéni bemutatóját, amely most 6 év kihagyás után ismét a program része lett!

2012 után ismét a program része lesz a Mi-24-es bemutató

A Combatant Blog utánajárásának és a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit kft tájékoztatásának köszönhetően kiderült, hogy az idei évben a hagyományos gyakorló napokat augusztus 15.-én 17 órától  19 óráig és augusztus 16.-án 18 órától tervezi az állomány végrehajtani.  Az esetleges kedvezőtlen időjárási viszonyok miatti csúsztatás esetére, a kijelölt gyakorlati pótnap augusztus 19-én esedékes 17:00 és 19:00 között.

Frissítve: 2019.08.12 – 12:30!

Select your Area / Válassz területet

[show-map id=”1″]

Select your country’s local site / Válassz meglévő helyi weboldalaink közül