Weboldalunk az idei évben átlépheti tizenkettedik évfordulóját, amely a 2007-es egyszerű, hobbiszintű indulás pillanatában szinte elképzelhetetlennek számított. Azóta az induláskor egyszemélyes szerkesztőség és csapat kibővült, számos rendezvényen vehettünk részt, hogy ott fotó és videóanyagokat készíthessünk számotokra. Az elmúlt évek is bizonyították a weboldal népszerűségét, minden évben egyre többen csatlakoztatok követő táborunkhoz, ami miatt nagyon hálásak vagyunk!
Próbáltunk az élmúlt években is lehetőségeinkhez mérten minden fontos információt megosztani a hazai és európai repülőnapokról, és nagyon sok alkalommal tudtunk igazán exkluzív információkkal is szolgálni (évről évre nagy sikere van a szolnoki helikopteres gyakorló napok előre megosztott időpontjainak, vagy a budapesti rendezvényeknek).
Segítséget kérünk a folytatáshoz:
Az év végén több alkalommal osztottuk meg közösségi oldalainkon segítség kérésre felhívó részlegünket, amely egy egyszerű adományozási felület. Mostani cikkünk célja, hogy bővebben is írjunk ennek hátteréről, hogy miért is van szükségünk anyagi támogatásra az Airshowinfo fenntartása érdekében. Az ötlet több hírportál sikeres gyűjtéséből adódott, természetesen a nekik szükséges gigantikusnak tűnő összeg egy százaléka is bőven fedezné honlapunk fennmaradását a következő két évre. A gyűjtés során egy 150 ezer Forintos összeget határoztunk meg amely biztosítaná azokat az éves költségeket és kiadásokat, amelyeket a következőkben részletesen is bemutatnánk.
Amikor nincs velünk az Erő…
Minden évben megpróbálunk valami újat hozni, valami fejlődést felmutatni. Így ment ez évről évre, és mára már olyan szinten kinőtte magát holnapunk, hogy az egyszerű hobbi szintű, non-profit üzemeltetés már nem lehetséges. Ez jelenti azt is, hogy többek közt jelenlegi tárhely szolgáltatásunk is kinőttük, és a februári évforduló alkalmából szeretnénk ezt egy nagyobb teljesítményű és stabilabb szolgáltatásra cserélni, hogy ténylegesen, 99%-os elérhetőséget tudjunk garantálni akkor is, amikor nagyobb volumenű, egyszerre sok látogatót vonzó hírek és információk kerülnek megosztásra. Ilyen alkalmakkor szembesültünk többször szerver-erőforrás hibákkal, amelyeket a jövőben szeretnénk kiküszöbölni egy új háttérrel.
Ahogy korábban említettük, a folyamatos fejlődés szintén kulcsa volt weboldalunk sikerességének. Tizenegy év alatt számos külsőt kaphatott a portál, és mostani formáját is a tavalyi év elején kaphatta meg, amely már egy modern, letisztult dizájn, egy olyan tartalomkezelő rendszerrel, ami számunkra is jóval egyszerűbbé tette a mindennapos munkát, akár legyen szó egy hír megírásáról, vagy egy rendezvény adatlap szerkesztéséről. Kezdetekben honlapunk HTML alapú kódolással készült, így még egy rövidebb hír megírása is hosszadalmas kódírással egészült ki. Az természetesen más kérdés, hogy a korábbi verziók még a szépséget igencsak nélkülözték, ezzel szemben már akkor is sokak számra volt megbízható információ forrás.
Az egyszerű felépítésű, igaz rengeteg fájlt tartalmazó honlap azóta egy hatalmas kiterjedésű rendszerré forrt össze, amely felhasználóbarát környezettel rendelkezik. Oldalakon keresztül lehetne sorolni ennek előnyeit, hiszen ég és föld a különbség a kezdetekhez képest, viszont az embertelen mennyiségű adat tárolása és forgalmazása már hatékonyabb erőforrásokat kíván. Költségeink közül ez mondható legmagasabb mértékűnek, hiszen ez éves szinten 50 ezer Forintos kiadást jelentene.
Újítások az idei szezonra
Fontosnak tartjuk, hogy az Airshowinfo által megosztott információk könnyen átláthatóak legyenek. Ennek elemei a híreken kívül a rendezvényeknek létrehozott információs adatlapok, amelyek a soron következő szezontól megújult formában lesznek elérhetőek. Az új forma lényege a letisztultság lesz, hogy egy felületen minden hasznos információt megtalálhassatok különböző repülőnapokról.
Szintén fontos, hogy a 2019-es repülőnap szezonban magyar nyelvű oldalunkon szeretnénk megnyitni egy új részleget, amelyen ismételten megtalálhatóak lennének a környező országok rendezvényei, amik a hazai repülés szerelmesei számára érdekesek lehetnek.
A magyar nyelvű tájékoztatók és információs lapok mellett megújul rendezvény naptárunk is, amely ezentúl már magában jóval több információt fog tartalmaznak azokról a rendezvényekről is, amelyekről esetlegesen nem készül külön adatlap. Ezt egy beépülő modul biztosítja,amely lenyitható információs füllel rendelkezik. A beépülő modul is rendelkezik éves díjjal, amelyet szeretnénk a jövőben kiegészíteni olyan funkciókkal is, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az Airshowinfo egy következő szintre kerülhessen a jövőben, hogy többek közt lehetőséget kínálhassunk repülőnapok belépőjegyeinek árusítására is, és hogy rendezvényszervezők számára is könnyen átlátható partneri felületet biztosíthassunk. A naptár egységesen, szinkronban működne a felette lévő térképpel is, amely így összességében egy interaktív és még jobban átlátható összképet mutatna.
Számunkra szintén fontosnak mondható egy ilyen szintű fejlesztés, hiszen a fejlett és könnyen kezelhető eszközök használata teremti meg a lehetőséget arra, hogy jóval több tartalmat oszthassunk meg.
Fotó galéria magasabb szinten…
Weboldalunk történetében már többször előfordult, hogy elérhetőek voltak egy különálló aloldalon a spotter csapatunk által készített nagyszerű fotók, rendezvények szinti galériákra osztva. Ezt a lehetőséget szeretnénk az idei évben ismét visszahozni, hogy egy modern, sok funkciót tartalmazó repülős és repülőnapos képtárat hozhassunk létre, amely csapatunk képein kívül mások fotót is fogadná.
Weboldalunk jelenleg nem rendelkezik folyamatos reklám vagy más jellegű bevételekkel, és 2007 óta non-profit alapokon működik és szolgáltat minden információt. Ahhoz viszont, hogy ezt a jövőben meg tudjuk változtatni, és a piacon még relevánsabb tényezővé válhassunk, folytatnunk kell azt az utat, amelyet a tavalyi évben kezdtünk el járni, amely egy olyan szintű hír és információs portállá emelné weboldalunk a 2020-as évre, hogy elhárulnának a fenntartás útjában álló pénzügyi akadályok.
Ezért szeretnénk most Tőletek is segítséget kérni, hogy egy akár teljesen minimális összegű hozzájárulással segítsétek munkánkat, hogy a fentebb említett fejlesztéseket meg tudjuk valósítani, amely tovább vinné az Airshowinfot. Azonban amennyiben az egy év során mindig legfontosabbnak számító tárhelyszolgáltatás összegét nem tudjuk összegyűjteni, sajnos határozatlan időre be kell zárnunk honlapunkat.
Támogatói felület, amelyet a februárig megosztott cikkekben fel fogunk tüntetni:
Kérjük Támogassa Munkánkat!
Kérjük támogassa a 11 éve és jelenleg is non-profit alapokon Airshowinfo.hu szerkesztőségét, hogy a következő évben is folytatni tudjuk munkánkat, tovább fejlődhessünk és, hogy a következő években több és több tartalommal szolgálhassunk! Kérjük használja az alábbi gyors-támogatói űrlapot, vagy további információért látogasson el az alábbi oldalra: TÁMOGATÓI OLDAL
[give_form id=”2187″ show_title=”false” show_goal=”false” show_content=”none” display_style=”onpage”]