A Szaúdi Királyi Légierő hat darab angol gyártású BAe Hawk Mk-65 kiképzőgépekkel repülő Saudi Hawks bemutató csapata is részt vesz az idei Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón a frissített programterv alapján.
Az 1998-ban alakult kötelék 2011-ben mutatkozott be először az európai közönségnek az akkori AirPower repülőnapon Ausztriában. Sajnálatosan az első nap madárral való ütközés miatt a programjukat megszakították, de azóta több alkalommal is visszatértek a kontinensre és bemutatóztak többek között az Egyesült Királyságban, Görögországban vagy Csehországban.
2021-ben első ízben mutatkozhat be a különleges szaúdi bemutató csapat a magyar közönségnek is, hiszen egy augusztus végére, szeptemberre tervezett európai turné keretében Kecskeméten is megállnak majd!